Legsikeresebb Játékok

Ha szereted a célbalövős játékokat, a Buggle-t neked találták ki!
Találd meg a kézjelek párját!

Egy évaddal az atomrobbantás után


Közzétette kanyecc | Október 19, 2008

Sok szép emlék köt a Jericho-hoz. Tudni illik annak idején az AXN, minket – SorozatGurusokat – is meghívott premier előtti vetítésére, ami nagy megtiszteltetés volt számunkra. Mindez történt 2006 novemberében, a hazai bemutató előtt egy hónappal.

De régvolt. Azóta sok víz lefolyt a Dunán. Nem beszélve arról, hogy micsoda harcok folytak tavaly nyáron. A CBS a májusi Upfrontjuk alkalmával (ekkor jelentik be véglegesen – többek között – a régi sorozatok megújítását, azaz lesz-e folytatás) nem rendelte be a második évadot. Több se kellett a rajongóknak. A sorozat megmentése érdekében aláírás-gyűjtésébe kezdtek, valamint több tonnányi mogyoróval „bombázták meg” a székhelyet.

A fejesek behódoltak és adtak egy második esélyt a sorozat készítőinek a bizonyításra. Ez pontosan hét epizódot takart magában, viszont már alacsonyabb költségvetéssel. – Egyik szemünk sírt az örömtől, másik pedig a bánattól, hiszen lehetetlen helyzetbe hozták a stábot, akiknek nemcsak a csatornának kellett megfelelniük, hanem a lelkes rajongótábornak is.

Sokak szerint ők megtettek mindent, amit csak lehetett. A végsőkig kitartottak, ennek érdekében két finálét forgattak le. Az egyiket arra az esetre, ha megkapja a harmadik évadra szóló berendelést, míg a másikat, ha nem. Sajnos utóbbi került a tévéképernyőre, ezáltal örök nyugodalomra küldve Jericho lakosságát.

Hazánkban nálunk volt látható elsőként, s ezen a folytatásban sem szeretnénk változtatni. Holnap, október 20-án, 22:00-től jön a második évad, melyet a rajongóknak köszönhetünk.

Comments

Mondd el a véleményed

Ennek a mezőnek a tartalma nem jelenik meg nyilvánosan.

Legnépszerűbb

Áprilisban új résszekkel tér vissza a Lost.

02/09/09

Filmek és teljes sorozatok-epizódok a weboldalon.

09/14/09

A Csillagkapu tizedik évadja márciusban érkezik az AXN SCI-FI csatornára.

01/18/09

Íme az új évad 1 perces előzetese.

03/30/09

Friss Bejegyzések

Ma este levetítjük a sorozat befejező epizódját!

07/26/10

Megérkezett a tv-történelem egy legjobb sorozatának fináléja!

07/25/10

Az AXN új irodája előtt kerül sor a marketinges rendezvényre, AXN-es előadóval.

07/22/10

Új sorozatot indítunk útjára, amelyben ketten a szellemek nyomába erednek.

07/21/10